Mert Szolnok meseváros…

Egy várostörténeti cikksorozat elindítása sokkal bonyolultabb, mint amilyennek elsőre tűnik. Néhány sör után persze könnyű felelőtlenül ígérgetni mindenféle írásművet, de amikor másnap reggel felébred az egyszeri ember, akkor aztán foghatja a fejét, hogy mit tett, hiába, már nincs visszaút. Az ígéret szép szó, ugye…

Aztán az első ötletelések gyorsan kezdeti lelkesedéssé fajulnak, csakhogy idővel jönnek a kérdések és a komplikációk, mégpedig jó szokásukhoz híven, csőstül. Mi legyen a koncepció? Legyen egyáltalán koncepció? Tematikusan haladjunk, netalán időrendben? Mivel kezdjünk? És az egyszeri, ijedt ember ekkor már hiába is kéri ki a következő sört, az bizony nem fogja megoldani a problémát. Valahogyan tehát neki kell kezdeni, így a delikvens elolvas fél tucat könyvet, majd elkezdi a régi szolnoki újságokat lapozgatni, nagyjából nettó 10 órán keresztül, aztán nekiáll fénymásolni és szkennelni, amit csak egészen picit nehezít a tény: a száz éves lapokra nem ragaszthattál a korábbi keresgélés során színes post-it-eket, végül biztos, ami biztos alapon olvas még egy kicsit. Ez az a pillanat, amikor anyag és ötlet már rengeteg, a cél egyértelmű, de a koncepció (a világ mozgatórugója!) még sehol. A képzett bölcsész ekkor fogja magát és meghívja a barátait némi alkohol tartalmú italra, elvégre nekik is legyen jó, és innentől már hárman agyalunk a megoldhatatlannak tűnő problémán: mi legyen a koncepció?

Nem panaszként, de kitalálni, hogy indítsunk várostörténeti cikksorozatot, sokkal egyszerűbb volt, mint megvalósítani azt. Persze szépen lassan azért kialakultak a dolgok, és annak ellenére, hogy kissé túlgondolkoztuk az elején, idővel megszülettek az első témák. Mindeközben engem is csak néhány alkalommal kellett piszkálni, kérdőre vonni, unszolni, érzelmileg zsarolni, stb., stb. Mentségemre szolgáljon, egy dolog már az első percben, ott, abban a szolnoki kerthelyiségben biztos volt, és egyértelmű: bárhogyan alakuljon, a címe az lesz: Meseváros.

Szabó Barna, a „hosszú hajú szerkesztő úr” jellegzetes és meghatározó alakja volt Szolnoknak az 1920-30-as években. Zseniális újságíró, gyilkos humorral. 1941-ben jelent meg válogatott írásait tartalmazó Meseváros című könyve, melyben városunk század eleji élete bontakozik ki, a hétköznapok eseményei és egyszerű emberi történetek tükrében. Mert Szolnok Meseváros.

Visszatérve arra, hogy kitalálni mennyivel könnyebb volt, mint megcsinálni, hetekkel az ötlet, és a megvalósítás ígéretének kizsarolása után koncepció még mindig nem volt. Végül rengeteg belefektetett idő, energia és sör után rájöttünk, hogy nincs szükség koncepcióra. Egyszerűen várostörténeti cikkek vannak Szolnokról, épületekről, utcákról és kávézókról, amik remélhetőleg idővel majd egésszé állnak össze.Történelem, tények, események, legendák és mesék, szokásokról, ünnepekről, hétköznapokról, és ami a legfontosabb, a szolnoki emberekről. Hogy Szabó Barna kötetének alcímét idézzem: „írások a régi Szolnokról, és öreg szolnokiakról”, kiegészítve az újjal, a jelennel, a mai Szolnokkal. Mert Szolnok tényleg Meseváros.

1. rész – Korzó Kávéház

Hozzászólások

hozzászólás