Az alvilág és a holtak oltalmazója

            Van egy apró Anubisz szobor a Damjanich János Múzeum állandó régészeti kiállításában, amely mérete ellenére igen értékes, féltve őrzött darabja a gyűjteménynek. De mit keres az Alföld közepén az ókori Egyiptomban az alvilág és a holtak oltalmazójakén számon tartott isten „porcelán pasztából” készült szobra? Az alvilág és a holtak oltalmazója bővebben…

Az első köves út

             Az ősz és a tél egyik velejárója az alkalmanként nagyobb mennyiségű csapadék. Márpedig ha eső és hó, akkor megkerülhetetlen pocsolyák a járdákon, és latyakkal teli kátyúk az utakon, aminek egyenes következménye az átázott nadrágszár, vagy a sáros autó, ezeknek pedig egyenes következménye a folyton panaszkodó ember. Pedig milyen jó is, hogy vannak egyáltalán utak! 1848-ban például még egyetlen kövezett utcája sem volt Szolnoknak, „és bizony bokán felüli sár volt […] akkor is, mikor Damjanich becsatázott pirossipkás honvédeivel a városba”. Az első köves út bővebben…

Thália papjai és papnői

            “1875. november 3-án egy vigasztalanul szürke, esős, csendes délutánon, három, ütött-kopott, ponyvával fedett, úgynevezett echós kocsi állott meg a szolnoki piactéren, a mai pénzügyigazgatóság helyén akkor még fennálló, Fehérlóhoz címzett városi főkimérés és szálloda előtt. A furcsa alkotmányokból különös öltözékű, meghatározhatatlan korú hölgyek és urak szállottak ki. A paposan beretvált, de az úttól és időtől borostás arcú férfiak a kiegyezés előtt újra divatossá lett magyar ruhák romjait viselték, a nők azonban – akik nem voltak fiatalok és szépek, de fonnyadt arcuk rózsáit szinte feltűnően igyekeztek a bécsi rongy pirosával pótolni – rokokó, biedermajer és a modern külföldi divatok érdekes variációiban keltettek a piacon járó-kelők között nem csekély feltűnést.

            Mikor mindnyájan kikászálódtak a nehezen elhagyható echós otthonból, élükre állott egy alacsony, kancsal szemű, sánta öreg és lassú, méltóságteljes léptekkel megindultak a vendéglő bejárata felé, ahol házisapkás, hosszúszárú pipájából szaporán pöfékelő vendéglőssel élén a tanyázó helyi és vidéki vendégek élénken érdeklődve nézték a különös vendégeket, találgatva, honnan jöhetnek, mi járatban vannak. Az ajtó előtt félkört formáltak az idegenek, középre állott a kancsal, sánta öreg, levette kalapját, végigsimította hosszú, kócos haját, megköszörülte torkát, szónoki pózba vágta magát és nagy beszédben bemutatta társulatát.

            A vendéglős és bámuló vendégei csodálkoztak, de néhány perc múlva már a vendéglő kecskelábú asztalai mellett ültek Thália vándor papjai és papnői, az első színtársulat Szolnokon, amelynek bejegyzett, engedélyes igazgatója Almay Olivér, igaz nevén Sánta Brabecz József diurnista, akinek lábát Nagysarlónál vitte el egy osztrák ágyúgolyó, ha hinni lehet esküvel erősített személyes előadásának, amit elveszett okmányai és szavahihetősége miatt – sajnos – csak sántaságával tudott igazolni.

            Délután három óra volt, amikor a színtársulat megérkezett a szolnoki piactérre, öt órakor még lázasan ették a vendéglő déli maradékait, de Körtvéllyessi ügyelő hét órára már az egész várost beszaladgálta a hírrel, hogy este nyolc órakor nagyszabású színielőadás lesz a Fehérló tágas színjében, ahol színre kerül Egressy Gábor testvérének Egressy Béninek Két Sobri című színdarabja. A közönségnek a műélvezetek utáni mindenkori olthatatlan szomja, az ügyelő rábeszélőképessége, a darab sokatmondó címe tette-e, nem lehet ma már eldönteni, tény azonban, hogy a Fehérló feldíszített színje színültig megtelt közönséggel, amelynek nívóját kifogásolhatja az akkori idők szőrösszívű krónikása, de száma, ájtatos várakozása, társadalmi különbözősége és lelkesedése előtt térdet-fejet kell hajtani. Azt nem szabad az akkori közönségnek terhére írni, hogy pipázott a színházban és tökmagot is nyugodtan fogyasztott, néha fel is szólt a színpadra, néha nevetett a legtragikusabb jeleneteknél, későn jött a színházba, korán igyekezett kifelé, mert hiszen akkor még a publikum nem volt kinevelve. […] Otthona lett Szolnok a vándor színtársulatnak, többször visszajöttek […]”

 

Dr. Tóth Tivadar

 

Szolnok (Fejezetek a város múltjából), szerk.: Vidor Győző, Roth Dezső Könyvnyomdája, Szolnok 1927.

 

Kiemelt kép:

A Verseghy Ferenc Könyvtár Képeslaptárából: http://kepeslaptar.vfmk.hu/

A Megyeháza épülete

           „ […] adja Isten, hogy ezen székház megyénk lakosainak boldogságát, megelégedését hirdesse […] ”

            Volt idő, amikor egy szolnoki megyeháza csak távoli, bizonytalan gondolatként létezett, ám ez gyorsan megváltozott, amint az országgyűlés döntése alapján 1876-ban megalakult Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Szolnok székhellyel. Eleinte a Tisza híd közelében álló lakóház (a mai Varga Katalin Gimnázium) adott helyet az új testületnek, miközben késedelem nélkül nekiláttak a nagy tervnek: felépíteni egy impozáns székházat, amely „megyénk összes részeinek testvéri kapcsolatát” hivatott jelezni. A Megyeháza épülete bővebben…

A szolnoki vár visszafoglalása 1685-ben

           1685. október 18-a fontos dátum városunk történelmében: e napon szabadult fel ugyanis Szolnok a 133 évig tartó török hódoltság alól. Merczy altábornagy vette be a várat, habár a pontosság kedvéért meg kell jegyezni, a császári seregek megérkezését követően a törökök valójában feladták a várost és elmenekültek. A szolnoki vár visszafoglalása 1685-ben bővebben…

„Szolnok város székhellyel egy megye kerekíttessék ki”

            Egy héttel ezelőtt, szeptember 1-én ünnepeltük Szolnok napját, s a nevezetes vasútvonal átadás évfordulója akaratlanul ugyan, de mellőzötté tett, már-már száműzetésbe szorított egy másik időpontot – szeptember 4-ét. Ebben valószínűleg nem játszott közre semmi gonosz szándék, egyszerűen csak túl közel esik egymáshoz a két dátum. Olyan ez, mint Karácsonykor születni. Az ismerősök összevonják az ajándékokat, és soha nem lesz csak születésnapi buli, mert a happy birthday feliratú lufik hátterében rénszarvasos pulóverek, és karácsonyi csengőhangok ólálkodnak. De azért próbálkozni lehet. „Szolnok város székhellyel egy megye kerekíttessék ki” bővebben…

Mezőgazdasági Takarékpénztár

            „– Hogy vagytok gyerekek, – kérdezte egyszer a törvényszék folyosóján Deutsch Adolf ügyvéd, aki akkoriban még nem restelkedett, ha Dolfi bácsinak nevezték. – Mi újság?

            – Egissig az van, – válaszolta ékes túri dialektussal nemrég elpihent drága barátunk, Vermes Bandi, […] – csak ipen piz nincs.

            A körülállók élénken helyeseltek a szókimondó szónoknak.

            – Na – mondta mosolyogva Dolfi bácsi, – írjatok hárman alá egy váltót, kaptok rá a Mezőben 1000 koronát. Egy csak életben marad közületek a lejáratig, majd megfizeti.” Mezőgazdasági Takarékpénztár bővebben…

Békebeli foci Szolnokon

          Ha már egyszer foci VB… A 20. század első évtizedeiben Szolnokon is fellángolt a sportőrület, sorra alakultak a különböző egyesületek, divatja lett a testmozgásnak, és különösen divatja lett a futballnak, amely viharos gyorsasággal hódította meg a várost. Évtizedekig dúlt a foci-láz Szolnokon: a „rúgosdi” játék központi téma volt kávézók füstös éjszakáiban, gyerekkori barátok vesztek össze a bíró döntésén, és a győztes csapat tagjait minden alkalommal a vállukra emelve éltették a lelkes szurkolók. Manapság már nem nagyon van miért figyelemmel követni a magyar focit (bár nézőpont kérdése, statisztikailag a magyar futball válogatott 1986 óta nem kapott gólt világbajnokságon…), de régen valamennyi szolnoki lakos ismerte a csapattagokat, mindenki tudta az eredményeket, és ezrek jártak a meccsekre kedvenceiket biztatni. Békebeli foci Szolnokon bővebben…

Szentháromság szobor

 

            Áll egy lecsupaszított, kopott szobortalapzat a belvárosi nagytemplom oldala mellett, egy torzó, elfeledve, árván az árnyékban, pedig egykor Szolnok központját ékesítette. A minap barátnőm oldalba lökött gyerek-sétáltatás közben, és megkérdezte: „Figyi már, ez micsoda? Nap mint nap elsétálok mellette, de fogalmam sincsen róla, hogy ez itt micsoda?”

Szentháromság szobor bővebben…